Meghívó
a Budaörsi Olvasókörbe
Az Olvasókörünk célja, hogy mindenkinek lehetőséget adjon művészeti, tudományos és közéleti olvasmányélményeinek a megosztására másokkal. Rendezvényeinkkel emléket állítunk azoknak a művészeknek, tudósoknak, közéleti embereknek, akik a „Jót s jól!” (Kazinczy) elvét követték. Adományokat, támogatásokat adunk a rászorultaknak. „Olvassunk! és Főzzünk!”
A Budaörsi Olvasókör rendezvényeinek a helyszíne a gróf Bercsényi Zsuzsanna Könyvtár, amelynek címe: Budaörs, Károly király út 20. (bejárat a Baross utca felől).
Kedves Barátaink!
A 10. évforduló! 2014. szeptemberében nyitottuk meg olvasókörünket! Ha e meghívó Megvalósult rendezvényeink részéhez lapoztok, akkor végig követhetitek az elmúlt 10 év történetét. Minden hónap második szerdáján találkoztunk és beszélgettünk művészetről, tudományról, közéletről. Minden évben 12 találkozó-szerda van, ezért eddig 120 alkalommal köszönthettük egymást, előadóinkat, vendégeinket.A most következő rendezvényünk a 123. lesz. Ezen a rendezvényen nem lesz vendégünk, mert magunk között leszünk egy évzáró karácsonyi beszélgetésre. Lehetséges progra
2024.december 11-én szerdán 15 órakor a könyvtárban:
Emlékezetes karácsonyok felidézése, esetleg fényképek körbeadása.
Felolvasás régi/új olvasmányokból, versekből.
Ha az olvasókör tagjait meg akarod kínálni valamivel, akkor tányért és poharat nem kell hozni magaddal!
Aki az olvasókörünk korábbi tevékenységét kívánja megismerni, az itt tájékozódhat:
***********************************************************
Aki természetbeni támogatást kíván nyújtani az Oltalom Karitatív Egyesület számára, az legkésőbb a rendezvény előtti kedden kulturáltan becsomagolva és listázva hozza magával Budaörsre az adományát.
Továbbra is főzünk finomságot, amellyel támogatjuk a Heti Betevő Egyesület tevékenységét, általában havonta az utolsó vasárnapon 140 adag meleg étellel.
Aki kézpénzt kíván adományozni közös munkánkhoz, az utalja: Közíró Nonprofit Kft. 11742173-26042280 számlaszámra. A Megjegyzés rovatban: „támogatás”-t kell beírni.
TERVEINK
- első félév
Az általunk létesített budaörsi Petőfi Sándor emlékhely megkoszorúzása (2025. január 1. szerda 14 óra). Simkó János újságíró-tanár: A valódi és az álhírek megkülönböztethetősége (2025. január 8. szerda 15 óra). A további Időpontok egyeztetés alatt: Benda László külpolitikai újságíró, Pápai Gábor karikaturista. Zsolnai Júlia színész. Március 15-ei koszorúzás a budaörsi Kossuth szobornál. Várjuk a további javaslatokat!
- második félév
Július-augusztus kirándulások múzeumokba. Szeptembertől vendégekkel folytatjuk.
Megvalósult programjaink
2014. szeptemberében alakult meg az Olvasókörünk. Beszélgettünk már Jókairól, Szabó Magdáról, Karinthyról, Örkényről, Ulickajáról, vendégünk volt Erdős Virág költő, Dr. Bodó Miklós és Ágh Attila professzorok. Spiró György és Kukorelly Endre írók, Horvát János tv-s személyiség. Kerékgyártó István író, Ágoston László (Moltopera) áriákat énekelt a könyvtárban. http://tothzoltan.blog.hu/2015/03/05/budaorsi_olvasokorben_a_moltopera.
2015. év nyarán a Sukorói kajak-kenu pályán önkénteskedtünk mozgássérültek számára, majd egy sárkányhajóval hasítottunk a vízen. Augusztusban Krúdy Gyulára emlékeztünk az óbudai Vendéglátó Múzeumban. A „Civilek éjszakáján” gyógyító ételeket főztünk a Motiváció Alapítvány vendégeinek.
2016. januárjában vendégünk volt Faragó András és Dési János, akik az első köztársasági elnökről – Göncz Árpádról – készült könyvet mutatták be. Februárban Heller Ágnes beszélgetett velünk a jó és a rossz ember fogalmáról, az olvasónapló írásának a szépségéről. Márciusban Simon Attila Mozart dalokat énekelt. Áprilisban Sas József mesélte el az életének mókás és szomorú eseményeit, majd a Holocaust Emlékközpontban Várady Júlia könyvével ismerkedtünk meg. Indonéziában készült fotókat nézhettünk meg (Jáva és Bali) Kocsis András Sándor – olvasókörünk tagja – előadásában. Májusban újra sárkányhajóztunk Sukorón, Nagy János – olvasókörünk tagja – szervezésében. Budapesten, az V. ker. Deák Ferenc téri Evangélikus Templomban J. S. Bach műveiből hallgattunk meg egy hangversenyt, Tóth Mónika barokk hegedűművész, olvasókörünk tagjának meghívására. Júniusban Benda László, külpolitikai szakíró és tv-s személyiség válaszolt kérdéseinkre Dél-Kelet Ázsia kapcsán. A Budaörsi Könyvtár nyári szünetében meglátogattuk a Petőfi Irodalmi Múzeumot, ahol az állandó kiállítás mellett megnézhettük – idegenvezetővel – a múzeum zárt részeit, és az időszaki kiállítást az írók gasztronómiai élvezeteiről. 2016. július 31-én a Heti Betevő Egyesület budaörsi önkénteseiként 136 adag ételt főztünk az egyesület istápoltjainak.
http://tothzoltan.blog.hu/2016/07/07/heti_betevo_egyesuletnek_foztunk_budaorsi_onkentesek_2016_julius
2016. szeptemberében meglátogattuk Gergely Beatrix és 4 kollégája fotókiállítását, és meghallgattuk a Budaörsi Könyvtárban Bornai Tibor történeteit. Októberben Matuscsák Tamás a Tesla c. könyv és a Rejtő Jenő életrajzának írója a volt a vendégünk, és a Vigadóban barokk zenét hallgattunk a Miszla Barokk kamarazenekar előadásában. Novemberben Szabó T. Anna költő olvasott nekünk verseket, írásaiból részleteket. Decemberben Hábetler András operaénekes rengette meg a könyvtár falait áriákkal, majd 2017 januárjában énekes társaival együtt az Óbudai Társaskörét, amelyen szintén ott voltunk.
2017. januárjában Olvasókörünk vendége volt Baranyi Ferenc költő és Dinnyés József zenész. Telt ház előtt vastaps köszöntötte, majd az előadás végén búcsúztatta a művészeket. Februárban Turczi István költő, műfordító olvasott fel verseiből a könyvtárban, a közös fényképet megnézhetik a blogunkon. Simon Attilát hallgattuk meg a Fészek Klubban mozART előadásában. A MU Színházban megnéztük az „Emlékeink 1956-ról” c. előadást, amelyben olvasókörünk tagjai is szerepeltek. Márciusban Péterfy Gergely író volt a vendégünk az Olvasókörben. Áprilisban Bitó László orvos és író életével és könyveivel ismerkedhettünk meg. A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban a Budaörsi „Esély” Szociális Központtal közösen 50 rászorult gyermek és szüleik számára főztünk a „Családi Nap” -on ünnepi ételt és Szabó T. Anna költő, valamint Simon Attila színész verselt és dalolt számukra. Májusban Ághné Dr Ring Évával beszélgettünk a magyar történelem XVI-XVIII. századi migrációs eseményeiről. Május 31-én, ismét részt vettünk a Sukorói Sárkányhajózáson, amelyet mozgássérülteknek szerveznek Olvasókörünk támogatásával. 200 főnek főztünk budaörsi paprikáskrumplit. Június 7-én „Színház az egész világ!” címmel Magyar Fruzsinával, dramaturggal beszélgetünk az Olvasókörben a színházi foglalkozásokról. Júliusban a Vendéglátóipari Múzeumba látogattunk, az „Ügynök a bárpultnál” c. kiállításra. Augusztusban az Uránia Filmszínházban néztük meg az „Ötven tavasz” c. francia filmvígjátékot. Szeptemberben Gerendás Péter zenész, énekes, zeneszerző volt a vendégünk, akinek a dalain pirosra tapsoltuk a tenyerünket. Októberben az Örkény Könyvesboltban Kocsis András Sándor festő és szobrászművész Kiállítását nézzük meg együtt, a művész tárlatvezetésével. Horvát János tv-s személyiség Kuba – Castro után címmel adott elő. Mozgássérülteknek rendezünk kulturális estet Nagy János szervezésében: Babinszky László költő és Simon Attila zenész részvételével. Novemberben Galkó Balázs előadóművész Erdei Ferenc Néprajzi ínyesmesterség c. könyvéből olvasott fel részleteket, majd József Attila verseket hallgattunk. Erdei Ferenc életútjáról Varga Gyula, a Kaposvári Egyetem tanára emlékezett meg. Decemberben Dési János újságíró új közéleti könyveit mutatta be az Olvasókörben.
2018-tól a Civil Rádió minden olvasóköri rendezvényt közvetít az interneten.
2018. januárjában Kóra Zsuzsa pedagógus egy alternatív pedagógiai módszertant mutatott be az olvasókör tagjainak. Februárban vendégünk volt Radnóti Sándor esztéta és Heller Ágnes filozófus, akikkel a világban fellelhető filozófiai iskolákról beszélgettünk. Márciusban Wolf Péter zeneszerzővel beszélgettünk a könnyű- és a komolyzene ellentmondásos helyzetéről és a zeneoktatás iskolai hiányosságairól. Áprilisban Szabó János költő, tavaszi verseiből olvasott fel nekünk, zongorán kísérte Gárdos Éva zongoraművész. Májusban vendégünk volt Gábor György, aki „Mi az azonosság és a különbség Mózes törvényei és Jézus Hegyi-beszéde között?” címmel tartott előadást. A gyermeknapot a Budaörsi Uszodában ünnepeltünk 50 gyermek részvételével, majd Sárkányhajóztunk Sukorón, ahol 200 gyermeknek főztünk ebédet. Júniusban Szentpéteri Nagy Richard politológus volt a vendégünk, aki az Alaptörvény lehetséges módosításairól adott elő. Júliusban Bolgár György újságíróval beszélgettünk, nem a Klubrádióról, hanem a Shakespeare-i és a Woody Allen-i drámáiról. Augusztusban Vácott meghallgattuk Beer Miklós előadását püspöki jelmondatáról, valamint Ferenc pápa támogatóinak és ellenzékének a vitáiról. Szeptemberben ismét vendégünk volt Heller Ágnes filozófus, akinek előadását a Budaörs Tv is közvetítette. Októberben Hábetler András operatársulatának (Fá-re-mi-dó) első előadásán vettünk részt, az újonnan épített Újpesti Kulturális Központban. A PostArtban vendégünk volt Ráday Mihály műemlékvédő építész. Novemberben ismét vendégünk volt Spiró György író, aki a Shakespeare életútját mutatta be és a drámáit elemezte nekünk. Részt vettünk Kocsis András Sándor könyvének bemutatóján az Örkény könyvesboltban. Elfogadtuk a meghívást Bitó László „Sámson a vadon fia” c. könyvének a bemutatójára. 2018. év zárórendezvényére elfogadta meghívásunkat Dr. Vörös Imre v. alkotmánybíró, aki a történeti alkotmány és az alaptörvény összefüggéseit mutatta be.
2019. januárjában az olvasókörben debütált az RTP gitárzenekar egy oratóriummal, továbbá Szabó János költő a verseiből olvasott fel nekünk. Februárban Kamarás István vallásszociológus, az Isten bohócai szerzetesrend megalapítója volt a vendégünk, akivel az új könyvéről beszélgethetünk: Ferencpápisták egyházreformjai Csereháton. Februárban az Örkény könyvesboltban megnéztük (a Budaörsi Olvasókör tagjának) Gergely Beatrixnak fotókiállítását. Márciusban Huncik Péter pszichiáter, író, politikus, aki „Rezervátum vagy integrálódás a határon túli magyarok sorsa?” címmel tartott előadást. Áprilisban Szunyogh Szabolcs író, meseíró, szerkesztő Bibliai mesék címmel beszélgetett az olvasókör tagjaival. Májusban Iványi Gábor, a John Wesley Főiskola lelkész-elnöke az egyházi szervezetek történelmi átalakulásáról adott elő. Júniusban Mécs Imre 1956-os halálraítélt volt a vendégünk, aki Nagy Imre mártír miniszterelnökről emlékezett meg. Júliusban Tóth Zoltán „Két kor gyermeke” és „Civil a konyhában” c. könyvei kerültek bemutatásra. Augusztusban Pitti Zoltán közgazdász beszélgetett velünk az önkormányzatok gazdasági helyzetéről a 2019. évi választások előtt. Szeptemberben Parti Nagy Lajos író, költő a könyveiről beszélgetett velünk, és verseit olvasta fel. Októberben Szegvári Katalin újságíró, tv-s személyiség új könyvét mutatta be. Megemlékezünk Göncz Árpád köztársasági elnökről a róla elnevezett sétányon. Október 23-án megkoszorúztuk az 56-os forradalom emlékművét. Novemberben Lendvai Ildikó „Csendes ulti” és „Civilkönyv” c. könyveit mutatta be. Decemberben Hegedűs D Géza, színművész olvasott fel részleteket Kertész Imre Nobel-díjas író esszéjéből.
2020. januárjában Horváth István diplomata, volt bonni és bécsi nagykövet volt a vendégünk, aki a rendszerváltás külpolitikai feltételeiről beszélgetett velünk. Februárban Kárpáti János külpolitikai szakújságíró volt a vendégünk, akivel az Európai Unió aktuális problémáiról beszélgethettünk. Március 15-én virtuálisan megkoszorúztuk a budaörsi Kossuth szobrot. A Budaörsi Távolvasókör keretében találkoztunk áprilisban Spiró Györggyel és májusban Bokros Lajossal. Májusban elmaradt A Sárkányhajó Fesztivál is. Júniusban Dés László zeneszerző volt a vendégünk az internet útján. Júliusban Székesfehérváron voltunk a helyi olvasókör vendégei, majd a belváros nevezetességeit tekintettük meg. Augusztusban Budapesten a Wekerle munkás-lakótelepet néztük meg Szunyogh Szabolcs vezetésével. Szeptemberben a járvány második hulláma miatt az interneten keresztül beszélgettünk Komáromi Zoltán háziorvossal az egészségügyi rendszer működéséről. Októberben Göncz Árpád emlékestet rendeztünk az interneten. Novemberben Markó Béla költővel és politikussal beszélgettünk versekről és az Erdélyi magyarok életéről. Decemberben Kéri László jogász, politikai elemző összefoglalta nekünk a 2020. év társadalmi, politikai és gazdasági eseményeit.
2021. januárjában két vendégünk is volt: Dr. Gáspár Lajos, az orvostudomány kandidátusa, aki a járvány megelőzéséről tartott előadást, és Turczi István költő, aki kéréseink alapján verseiből olvasott fel a rendezvényen. Februári vendégünk Beregi Péter színész volt, akivel a pályafutásáról beszélgettünk és „színész-sztorikat” mesélt nekünk. Márciusban Sz. Bíró Zoltán Oroszország szakértő adott elő a Szovjetunió felbomlásáról és a jelenlegi USA-Oroszország kapcsolatokról. Áprilisban Petschnig Mária Zita közgazdász és Kéri László jogász-politológus összefoglalta a 2020-21 járványidőszak legfontosabb társadalmi, gazdasági és politikai eseményeit. Májusban Kamarás István vallásszociológus volt a vendégünk. Előadásának a címe: József a Bibliában és a művészetben. Júniusban az Olvasókör tagjai egymással beszélgettek: Hogy éltük túl a járványt? címmel. Júliusban a Napraforgó utcai kísérleti lakótelepre kirándultunk, ahol a Kiscelli Múzeum főigazgató helyettese Csáki Tamás tartott építészettörténeti előadást. Szeptemberben Spiró György két új könyvéről beszélgetünk: Mikor szabad ölni? és A sajnálatos események c. regényekről. Októberben vendégünk volt Németh György gitáros, aki Bródy János dalokat énekelt és multinacionális cégvezetői tapasztalatairól beszélgetett velünk. Wolf Péter hegedűversenyét meghallgattuk a Campus Művelődési Centrumban és sokat tapsoltunk a zeneszerzőnek és a zenekarnak. Novemberében Závada Pál író két könyvéről beszélgethetünk: Wanderer (A régi Budaörs) és a Hajó a ködben (Weiss Manfréd) c. kötetekről. Decemberi évzáró találkozónkon Bitó Lászlóra emlékeztünk, és közösen megbeszéltük a 2021. évi tevékenységünket, és 2022. évi terveinket.
2022. januárjában jóváhagytunk a Petőfi 200. elnevezésű projektünk tervét, amely eredményinek a publikációjára felkértük Kóra Zsuzsát. Döntöttünk arról is, hogy találkozóinkon megosztjuk egymással olvasmányélményeinket, és folytatjuk az Olvassunk! és Főzzünk! projektünket. Februárban Kóra Zsuzsa bemutatta az általa létrehozott Petőfi 200 blogot, majd tagjaink olvasmányélményeiket adták közre. https://www.youtube.com/channel/UCclfF0MBd771-QYXx7Svzsg . Márciusban Kerékgyártó István olvasta fel kedvelt Petőfi verseit, majd prof. Radványi Miklós Amerika – Kelet-Európa előadása után az Ukrajna elleni orosz háborúról kérdezhettük őt. Kóra Zsuzsa beszámolt a Petőfi 200 projekt előrehaladásáról. Iványi Gábor megköszönte munkánkat egy Dankó utcai rendezvényen, amelyet az Olvassunk és Főzzünk! projekt keretében végeztünk. Ezen a rendezvényen Gerendás Péter dalait hallgathattuk meg. Áprilisi rendezvényeink: az április 3-ai választások tapasztalatait beszéltük meg közösen, majd Parti Nagy Lajos költő volt a vendégünk a Költészet Napja alkalmából. Májusban is két rendezvényünk volt: Szentendrére kirándultunk a „papírmalomba”, ahol Vincze László mutatta be a merített papírkészítés művészetét, majd Nepop Ljubov, Ukrajna nagykövete volt a vendégünk, aki az orosz háború következményeiről és várható kimeneteléről beszélt nekünk. Júniusban Maglódra kirándultunk, ahol megtekintettük a Petőfi 200 projektünk keretében Petőfi szüleinek a házát, a helytörténeti gyűjteményt; Dr. Varga Zoltán vezetésével. A szervező tagtársunk Keszthelyiné Solymosi Ilona volt. Júliusban a Margitszigeti Színpadon megtekinttettük a Singers Club Singers Abba Jazz Show-ját. Augusztusban vendégünk Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, aki kérdésekre válaszolva tájékoztatott minket a település fejlődéséről és a 2023-ra várható problémákról. Szeptemberben Kukorelly Endrével beszélgethettünk a fociról és a politikáról szóló könyve alapján, verseket olvasott fel nekünk legújabb kötetéből. Szeptemberben részt vettünk az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai épületében szervezett rendezvényen, ahol Iványi Gábor megnyitója után Kováts Kriszta énekelt nekünk.
https://tothzoltan.blog.hu/2022/10/02/koszonet_a_danko_utca_tamogatoinak
Októberben a Göncz Árpád Emlékhelyre látogattunk, ahol Göncz Árpád lánya Annamária mutatta be a köztársasági elnök korábbi lakóhelyének, könyvtárának az emlékeit. Bibó István fia emlékezett édesapja és Göncz Árpád barátságára és politikai kapcsolataira. Novemberben Matuscsák Tamás bemutatta „Én vagyok Szent-Györgyi!” c. könyvét, amely a Nobel díjas tudós életéről szól, pontosabban életének, munkásságának egy részéről. Decemberben az évzáró rendezvényünk vendége volt Kovács Kriszta énekes és Wolf Péter zeneszerző. A szép bibliai daloknak sokat tapsoltunk!
2023. január 1-jén felavattuk Budaörsön a Petőfi utca 1. ház falán azt az emlékművet, amellyel a PETŐFI 200. születésnapjára emlékezünk meg. Petőfi emléktáblát avattak tegnap – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu) Januárban vendégünk volt Praznovszky Mihály irodalomtörténész, aki Madách Imre írói, költői pályafutását ismertette meg velünk. Februárban részt vettünk Wolf Péter új zenedarabjának a világpremierjén, a Zeneakadémián. Vendégünk volt Erdős Virág költő, aki legújabb verseiből olvasott fel az Olvasókörben. Márciusban vendégünk volt Pogátsa Zoltán közgazdász, aki két könyvét bemutatta a közönségnek és kérdésekre válaszolt. Március 15-én megkoszorúztuk Budaörsön, az önkormányzati ünnepségen a Kossuth szobrot, majd az általunk állított Petőfi emlékművet. Ez utóbbinál elhelyezték rajzaikat és zászlóikat az óvodások is. Áprilisban vendégünk volt Dobrev Klára, akivel aktuális közéleti témákról beszélgettünk. Májusban Fedémes községben megnéztük a Papírmalom múzeumot, ahol Vincze László és munkatársai mutatták be a középkori papírkészítés módszerét. Júniusban meglátogattuk Budapesten a Dohány utcai zsinagógát és előadást hallgattunk meg a templom építéséről és történetéről. Júliusban meghallgattuk Szentesi László szőlő és borszakértő előadását a budaörsi kertekről. Augusztus 20-án részt vettünk a Budaörsi Önkormányzat által szervezett ünnepségen, majd utána megbeszéltük a korábbi augusztus 20-val kapcsolatos élményeinket. Szeptemberben Kerékgyártó István író volt a vendégünk, akinek új könyve jelent meg Fecske Milan élete, jó sora és viszontagságai címmel. Októberben a Budaörsön a polgármesteri hivatalban bemutatták Göncz Árpád 100. c. kiállítást. A kiállítást olvasókörünknek bemutatta és előadást tartott ifj. Bibó István. Novemberben Szalay Kriszta színész volt a vendégünk a Dankó utcában, aki „Istennek képzeli magát” címmel disszertációt készít a Wesley Lelkészképző Főiskola doktori iskolájában. A beszélgetés témája volt a hatalomhoz vezető út és hatalom csúcsán levő ember viszonya másokhoz. December 13-án évzáró karácsonyi bulit rendeztünk a Dankó utcában, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetőinek a részvételével. Reggel krumplit hámoztunk, délelőtt karácsonyfát díszítettünk. Délben meghallgattuk Iványi Gábort, majd délután Koncz Zsuzsával beszélgettünk a pályafutásáról.
2024. január 1-jén megkoszorúztuk Petőfi Sándor emlékművét, amelyet a Budaörsi Városvédő Egyesülettel közösen állítottunk fel egy évvel ezelőtt. Januárban vendégünk volt a Nyugdíjas Házban Donáth László evangélikus lelkész, akivel az állam és egyház szétválasztásáról és összeolvadásáról beszélgettünk. Februárban vendégünk volt a Nyugdíjas Házban Dési János újságíró, akivel Golan fennsíkon és az Ukrajnában folyó háború, valamint az utóbbinak a Kárpát-aljára gyakorolt hatásáról beszélgettünk. Márciusban Matuscsák Tamás író az „Én vagyok Szent-Györgyi” életregényének a 2. részét mutatta be. Március 15-én részt vettünk az önkormányzat ünnepségén és megkoszorúztuk az általunk létesített Petőfi emlékhelyet. Áprilisban vendégünk volt Földes György történész, akivel a „baloldaliság” témaköréről beszélgettünk. Júniusban Bolgár György író, újságíró új verseskötetét mutatta be tagjainknak. Júliusban technikai szünet volt, mert nem fejeződött be a könyvtár rekonstrukciója. Augusztusban Váradi Júlia: Dobszerda c. beszélgető kötetét mutattuk be. Szeptember 7-én részt vettünk a Budaörsi Tűzoltók számára készített „Szent Flórián” szobor avató ünnepségen.