GRÓF BERCSÉNYI ZSUZSANNA VÁROSI KÖNYVTÁR BUDAÖRS

"Minden itt látható könyvnek lelke van. Mindegyikben benne rejtőzik annak a lelke, aki írta, és mindazoké, akik olvasták, átélték és álmodtak róla. ..."
(Carlos Ruiz Zafón )

Arany János

Nagyszalonta, 1817. március 2. — Budapest, 1882. október 22.


Arany János a magyar irodalom egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Költő, műfordító, újságíró, tanár. A magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője, páratlan szókinccsel rendelkezett. Műveiben a magyar nép sajátságait híven megőrizte, és azt a legmagasabb műveltséggel párosította. Természete miatt hallgati embernek, vállalt hivatala miatt pedig szalontai nótáriusnak nevezték. A legnagyobb magyar balladaköltő.

Élete

Nagyszalontán született szegény református családban. Komolyságát, zárkózottságát édesapjától örökölte. Először Szalontán járt iskolába, később pedig a Debreceni Református Kollégiumban tanult. Gyerekként sokat olvasgatta a Bibliát, ami költészetére is nagy hatással volt. Tizenhét évesen egy évre megszakította kollégiumi tanulmányait, és Kisújszállásra ment segédtanítónak, "praeceptornak" pénzt keresni. A költészet iránti érdeklődése már ekkor megmutatkozott. Falta a könyveket. Olvasott francia és latin nyelven is. Nagyon szerette a természetet, ezért sokszor ment ki olvasni a szabad ég alá.

Ezekben az években a festészet és a szobrászat is érdekelte. Tanulmányait végül nem fejezte be és vándorszínésznek állt. Színészi vágya Máramarosszigetig vitte őt. Itt egy éjszaka álmában holtan látta édesanyját, így elhagyta a társulatot és gyalog indult haza.

Otthon megtudta, hogy apja megvakult, két héttel hazaérkezése után pedig anyja elhunyt. Ez az időszak mély nyomokat hagyott Aranyban, művészi ambíciói is alábbhagytak egy időre. Előbb a szalontai gimnáziumban volt tanító, majd Szalonta aljegyzője, később jegyzője lett.

1840-ben elvette feleségül Ercsey Juliannát, akitől két gyereke született: Juliska lánya és László fia. Arany ezekben az években kevesebbet foglalkozott olvasással, költészettel. Családjának, munkájának élt. Azonban egykori tanulótársa, Szilágyi István biztatására mégis folytatta irodalmi munkásságát. Angolul tanult, Shakespeare-t tanulmányozta és fordította.

1846-ban írta meg a Toldit, mellyel hatalmas győzelmet aratott a Kisfaludy Társaság pályázatán, és nemcsak a szakma elismerését érdemelte ki, de Petőfi Sándor barátságát is elnyerte. Petőfi barátsága meghatározó volt Arany életében. Ezután költészetben termékeny évek következtek. 1847-ben megírta a Toldi estéjét.

A szabadságharc idején forradalmi néplapot szerkesztett, és néhány hétig Aradon nemzetőrködött. Jegyzői hivatalát elvesztette 1849-ben, mivel a város nem tudta kifizetni. Egy ideig nála talált menedéket Vörösmarty Mihály és Bajza József az oroszok elől. Később ő maga is elmenekült, és Szalonta környékén az erdőségben bujdosott. Ez az időszak nagy megrázkódtatás volt számára: elvesztette legjobb barátját, Petőfit, hivatalát és vagyonát. Ez rányomta bélyegét költészetére is, melyben ennek hatására érződik a keserűség.

1851 nyarán tanította Tisza Domokost, Tisza Lajos fiát. Ugyanebben az évben elhívták őt tanárnak a nagykőrösi református gimnáziumba. Családja követte őt Nagykőrösre. Közel 10 évig tanított itt. Közben rendszeresen publikált folyóiratokban, több nagy műve származik ebből az időszakból.

1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Többfelé hívták tanárnak, de nem vágyott új állásra, mert sokkal mozgalmasabb életet szeretett volna. 1860-ban végre Budapesten találta magát, ahol megválasztották a Kisfaludy Társaság igazgatójának, 1865-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia titkárának. 1870-től főtitkár volt.

1865-ben, fél évvel unokája születése után, meghalt lánya, Juliska. Ez nagyon megrendítette Aranyt, majdnem egy évtizeden át nem publikált egyetlen költeményt sem. Lánya emlékére elkezdett írni egy verset, de a negyedik sor után megakadt, és ezt írta füzetébe: "Nagyon fáj! nem megy!"

A 60-as évek végén, 70-es évek elején évente látogatta a karlsbadi fürdőt megromlott egészségi állapota miatt. Gyakran járt a Városligetbe és a Margitszigetre. 1879-ben végül barátai unszolására kiadta a Toldi szerelmét.

1882. október 15-én Petőfi szobrának avatásán megfázott és tüdőgyulladást kapott. Pár nappal később, október 22-én meghalt. A Kerepesi úti temetőben temették el. Sírjához kedvenc helyéről, a Margitszigetről telepítettek át két tölgyfát.

Jelentősége

Arany János helyét úgy jelölhetnénk ki a magyar irodalomban, mint a legnagyobb magyar epikus költőét. Vörösmartyval és Petőfivel a magyar költészet fénykorának legnagyobb alakjai. Költészete a népköltészet megnemesítése. A népies költészet egyszerűségét, közvetlenségét és energiáját átvitte a műköltészetbe.

Arany költészetének három fő érdeme van. Az első, hogy népies és irodalmi forrásokból gazdagította a magyar költői nyelvkincset. Arany valóságos nyelvújítást vitt véghez. Olyan szavakat használt, melyek a 19. századi könyvekben nem fordultak elő. A műveiben használt egyedi szavakat összehasonlították több nagy költő hasonló művével, például Petőfi Sándoréval, Vörösmarty Mihályéval, Ady Endréével vagy József Attiláéval. Arany kiemelkedő, 60 ezer körüli egyedi szót használ, míg a második helyezett Vörösmarty "csak" 44 ezret. Arany nyelvezete örökké része marad a magyar nyelvnek.

Jelentőségének második lényeges eleme epikus művészetében van. Aranynál az epikus mű szerkezete és stílusa mindig idomul az adott epikus tárgyhoz. A szerkezet és a hang szoros kapcsolatban van a tartalommal. Bevitte a pszichológiát az epikus költészetbe, finom lélektani megfigyeléseket alkalmazott.

Költészetének harmadik lényeges vonása, hogy magába foglalja a magyar nép hű jellemzését. Egyenlő erővel tünteti fel a nemzetit és az általános emberit. Műveiben minden elem – a puszta, a csárda, az állatvilág – a legjellemzőbb oldaláról tűnik fel.

Arany magyar és európai költő volt. Magyar költő, mert a magyar lét problémáit, a magyarok küzdelmét, a hazafiasságot mutatta be költeményeiben. Európai pedig abban az értelemben, hogy átvezette a magyar irodalmat a romantikus irányból az Európa-szerte egyre jobban elterjedő realizmusba.

Költeményei

Bár fél évszázados költői munkássága során minőségileg és mennyiségileg vegyesen jelentek meg versei, mégis rengeteg tökéletes irodalmi művet alkotott. Minden költői szakaszában található kiemelkedő verse: pályakezdésének idején, a szabadságharc utáni költészetében, valamint - a családját ért nagy csapások miatti kihagyás után - a harmadik költői korszakában, az Őszikék idején. Ekkor viszonylag rövid idő alatt nagyon sok verset írt. Csodás balladái miatt kortársai "a ballada Shakespeare-jeként" emlegették.

Első komolyabb elbeszélő költeménye, Az elveszett alkotmány, mellyel a Kisfaludy Társaság pályázatát elnyerte, még nem aratott osztatlan sikert költőtársai között. Vörösmarty fenntartással fogadta Arany bemutatkozását. Későbbi munkái azonban meghozták neki a költői hírnevet és az általános elismerést.

Mind közül a legjelentősebb a Toldi-trilógia, mely a Toldi, a Toldi estéje és a Toldi szerelme részekből áll. A mű főhőse, Toldi Miklós, valós személy volt. A történet valós eseményeken alapul, de vannak kitalált részei, mint például Toldi testvérével kialakult konfliktusa, vagy a farkasokkal való harca. A trilógia három része három különböző időpontban, más történelmi korszakban született.

A Toldit 1847-ben írta a Kisfaludy Társaság pályázatára. Ez a tizenkét énekből álló, költői képekben gazdag elbeszélő költemény nemcsak a győzelmet hozta meg számára, hanem a teljes körű elismerést is.

A Toldi estéjét 1848-ban írta, de a forradalmi események miatt csak 1854-ben jelent meg. A mű az irodalmivá emelt népnyelven íródott. Fogadtatása pozitív volt.

A Toldi szerelmét 1879-ben adták ki. Jóval terjedelmesebb, mint bármely más költeménye. Nagy sikert aratott, az első kiadás hamar elfogyott.

Jelentősebb költeményei közé tartozik még a Buda halála, melyet eredetileg trilógiának szánt, de sosem fejezte be. A nagyidai cigányok a szabadságharc egyfajta értékelése szatirikus eposz formájában. A Bolond Istókot pedig Arany vándorszínészi élményei ihlették.

Arany lírai költeményei minden alkotói korszakában megtalálhatóak mennyiségileg és minőségileg egyenetlen eloszlásban. A legkiemelkedőbb korszak a nagykőrösi időszak. A szabadságharc utáni időkben a vallás szerepe visszaszorult a természettudományok fejlődésével. A túlvilágba vetett hit megkérdőjeleződött. Arany átérezte korának nagy világnézeti válságát. Ez, és a szabadságharc elvesztése miatt érzett kiábrándultság nagy hatással volt költészetére is.

Korai költeményei között A rab gólya és a Nemzetőr-dal a legkiemelkedőbb. A Letészem a lantot még a Nagykőrösre költözés előtti időszakhoz köthető, de a Családi kör, a Kertben, a Visszatekintés és A lejtőn című jelentősebb költeményei az ötvenes években születtek.

Arany elsősorban lírikus költő volt, de a gondolatibb líra felé vonzódott. 1853 után kezdett balladákat írni. Életművének ezek a legjobban szerkesztett darabjai. Korábban is próbálkozott balladával, de csak a nagykőrösi évek alatt sikerült igazán magas színvonalra emelnie. Balladái három szerkezeti megoldást tartalmaznak.

Az elsőt egyszólamú, vonalszerűen előrehaladó balladának nevezik, más néven népies balladának. Ez áll a legközelebb a románchoz. Ide tartoznak első ballada kísérletei: A varró leányok, Az egri lány, Zách Klára, A walesi bárdok és a Mátyás anyja.

A második csoportba tartozó balladái történelmiek. Ezek már távolabb állnak a románctól, mint az első csoportba tartozók. Történelmi balladái politikai célzatosságot tartalmaznak. Az 1850-es években Arany nagy szerepet vállalt a nemzet fásultságból való felrázásában. A két legjelentősebb verse ebből a balladatípusból az V. László és a Szondi két apródja, de ide tartozik még az Ágnes asszony és Az örök zsidó is.

A harmadik típusú balladái, a nagyvárosi balladák az Őszikék korszakához köthetőek. Erre a korszakára jellemzőek a babonás motívumok, az erkölcsi szigor és a nagyváros-ellenesség. Ide sorolható legfontosabb balladái a Tetemre hívás, a Tengerihántás, a Híd-avatás, a Vörös Rébék és A kép-mutogató.

Arany és a zene

Arany számára a zene sem volt idegen. Gyermekkorában gitározott és zongorázott, valamint értett a kottaíráshoz is. Életének utolsó éveiben a névnapjára kapott gitárral komponált mind barátai, mind saját verseihez kíséret nélküli melódiákat. Ezeket papírra vetette, és azzal a kikötéssel adta át Bartalus István barátjának, hogy csak a halála után hozhatja nyilvánosságra. Bartalus megtartotta ígéretét, és csak 1883-ban a Kisfaludy Társaság ülésén jelentette be az Aranytól megmaradt dalokat. Ezekből tízet elő is adtak.


Arany János a nemes egyszerűség mintaképe. Mindig is a nép embere maradt. Rendkívüli tehetségével a műveltség legmagasabb fokát érte el, de mégis visszavágyott a természet lágy ölébe, a kisváros egyszerűségébe, hogy annak élhessen, amit a világon a legjobban szeretett: a költészetnek és családjának.